MÁRTA NÉNI

Édesanyánk 100 évvel ezelőtt, 1918. december 20-án született. Az évforduló kapcsán hálával, szeretettel és az életútját bemutató írással emlékezünk rá.

Gyermekei.

Hubert Istvánné Nitschinger Márta (1918-2001)

„A legfontosabb: szívjóság, lelki nemesség; tiszta szándék, amely a lelkiismeretes kötelességteljesítésben jut kifejezésre. Abba a szentélybe, ahol embernevelés folyik, csak így szabad belépni, ott csak így szabad élni. A Lélek segítségével lehetséges.”

Család, gyermekkor

A Nitschinger-család 1937.

Nitschinger Márta 1918. december 20-án született Csánigon (Vas megye). Édesapja Nitschinger János evangélikus kántortanító, aki Pozsonyban nőtt fel öt testvérével együtt német családból származó, de magyarul is tökéletesen beszélő népiskolai tanító apa, és a lébényi (Moson megye) kántortanító tősgyökeres magyar családjából származó édesanya mellett. Nitschinger Márta édesanyja, Hasza Jolán büki kovácsmester négygyermekes családjából származott. Bár élete első hat évében sok időt töltött az anyai nagymamánál Bükön, a magyar mellett németül is anyanyelvi szinten beszélt, írt, olvasott. Protestáns alapú, puritán nevelést kapott, a családban jellemző volt a törekvés a Biblia tanításának megismerésére és követésére, a szeretet- alapú egymásra figyelésre. Három fiatalabb testvére született: János felnőttként építészmérnök, Pál zenész, Jolán ének-zene tanár lett. Az édesapa áthelyezései miatt a családnak gyakran költözködnie, a gyerekeknek iskolát váltania kellett.

Pápai tanáraival és osztálytársaival 1933.

Nitschinger Márta a négy elemit a lébényi elemi iskolában végezte, majd püspöki engedéllyel a Pápai Református Gimnáziumba került. (Abban az időben ott csak fiúk tanultak, némelyik évfolyamra vettek csak fel egy-egy kiválóan tanuló lányt.) Itt hatvanhárom fiú osztálytársa volt, ő egyedüli lány. Nagy tekintélyű, szigorú tanárainak igyekezett jól megfelelni. Kötelességtudása, szorgalma, tudásvágya, édesapja példája hajtotta. Tanáraitól nemcsak magas szintű ismereteket kapott, hanem hitének megerősítését, hazaszeretetének mélyülését, komoly erkölcsi tartást, önismeretet, fegyelmet. (Érdekességként említem, hogy amikor ő első osztályos gimnazista volt, későbbi férje, Hubert István ugyanott a 8. évfolyamon végzős volt. Évtizedekkel később mosolyogva mondta egyszer: emlékszem, volt ott egy kis fekete copfos)  A pápai gimnáziumban befejezett négy év után a Soproni Magyar Királyi Leánygimnáziumban folytatta tanulmányait. Egy nyár folyamán kellett négy év francia tananyagát megtanulnia. Szorgalmát, akaraterejét bizonyítja az eredményes különbözeti vizsga. A kötelező tananyagon kívül éveken át gyorsírást is tanult, komoly versenyeken szép helyezést ért el. Későbbi tanulmányai során a jegyzetelésnél ez a tudás nagy hasznára volt. 1937-ben a gimnáziumot jeles eredménnyel fejezte be. Érettségi vizsgát hat tantárgyból tett jún. 9-én, így kitüntetéssel fejezte be középiskolai tanulmányait. Tanárai közül meg kell említeni Szende Mária tanárnőt, aki a mennyiségtan (matematika) és természettan (fizika) oktatója volt. Ő tanácsolta számára a matematika-fizika szakos tanári pályát.

Érettségi után

Hogy pedagógus legyen, az már korábbi elhatározása volt. Vonzó, követendő példát kapott édesapjától, látva tanári elhívatottságát, folyamatos önképzését, kreativitását, lelkiismeretes szolgálatát. Ezért jelentkezett a Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola mennyiségtan–természettan-testgyakorlás ( matematika-fizika-testnevelés) szakjaira. Főszakja a matematika volt, azt a Szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen végezte. Nemzetközileg is elismert, nagy tudású professzorok tanították és vizsgáztatták. Riesz Frigyes Kossuth –díjas matematikus, akadémikus, világhírű kutató. Szőkefalvi –Nagy Gyula és fia Szőkefalvi –Nagy Béla, a MTA levelező majd rendes tagja, Kossuth-díjas, Állami-díjas tanára, számos külföldi kitüntetés birtokosa. Ábrahám Ambrus Kossuth-díjas anatómiatanár, tankönyvíró, Budó Ágoston fizikus

Mivel szüleinek a három fiatalabb testvért is taníttatnia kellett, pontosan tudta, csak akkor tanulhat, ha ösztöndíjat sikerül elnyernie. Annak pedig feltétele volt a jeles teljesítmény.  Szorgalmas tanulásának köszönhetően ezt sikerült is elérnie. Kollégiumban lakott, és nagyon szerény anyagi körülmények között élt. Szorgalmi időben ritkán volt pénze útiköltségre, hogy hazautazzon Sopronba, néha még bélyegre sem futotta, hogy a megírt levelet hazaküldje. Pedig nagyon hiányzott neki a család szeretetteljes légköre. Az ő diákévei ezért igazán a tanulásról szóltak. Kollégiumban lakott és rengeteget tanult. 1941 júniusában mindhárom szakon jeles diplomát szerzett, majd jeles tanárvizsgát tett.

Főiskolás

Tanárok és hallgatók körében Szegeden 1941.

A Magyar Országos Tornaszövetség tanúsítványa 1938.

Tanári oklevél

Önéletrajzi részletek

1941. aug. 5- én eskütétel Újvidéken. Matematika- fizika-testnevelést tanítani Óbecsére /Szeged alatt 100 km a Tisza mellett/ helyeztek. Gyönyörű két év a leánypolgáriban. Osztályfőnök lettem. Csodálatosan ragyogtak azok a kisleányok, boldogok voltak a magyarok, hogy: végre magyarul tanulhattak magyar anyanyelvű tanártól! – de a szerb kislányok is igen ragaszkodóvá alakultak. Két nagyon szép év volt.

Az óbecsei leánypolgári tanulóival és tanáraival 1943.

Minden tanítási napon az osztályomban pár szál virág várt az asztalon. Télen is. Soha sem tudtam, ki hozhatta – ezt meg sem mondták. Ott éltem át a „hideg napokat”. Háború volt, előfordult, hogy csak az út közepén mehettünk, hogy mindenkit szemmel tudjanak tartani.  Ez külön egy regény lenne. Rettenetes emlék. Amikor az iskolába mehettünk a „napok” után először – a kedves kis szerb és zsidó leányok helye üresen maradt! 1943 őszére Csornára, a fiú polgári iskolába kerültem. Újra csodálatos idő következett. 43-44-ben olyan negyedik polgárista fiúkat taníthattam, ahol 7 fiú lett kitűnő. Néhányukról tudok még. Sajnos, 45 tavaszán az iskolát is lefoglalták a katonák. Heti egy-két alkalommal a leányiskolában (egyházi, zárdai) adhattunk föl leckét és útbaigazítást. Szobámat is elvették a katonák, mondván, menjek be negyedikként a házinénikhez. Kettő igen öreg és beteg volt. Nem terheltem őket. Hazajöttem Sopronba a szüleim és testvéreimhez. Innét jártam le. Márc. 28-án, 45-ben egy éjjeli szörnyű szovjet bombázás után nyugatra indultunk gyalog. A Kneffel család lakott nálunk kibombázásuk után. Szülők – és hat gyermek. Édesanyjuk és én az utolsó percig kértük, ne menjünk el. Ha a hazát nem tudtuk megvédeni – védjük az otthonunkat. De – főleg a legfiatalabb leányok iszonyatos rettegése miatt, elindult a csapat. Kneffel néni maradt itthon, a két 50-60 év közötti nagynénémmel, akik szintén hozzánk menekültek, a Felsőlőver 24-be, amely ház ma az 56-os szám. Újabb regény lenne a menekülés és a tiroli menekülttáborokban töltött közel két esztendő. Édesanyám nem bírta kint, és az első lehetőségek egyikén 1947. jan. 8-án ketten hazajöttünk. Azért velem, mert édesapám beteges volt és 43 ősze óta nyugdíjas, testvéreim még tanulók, ők Ausztriában maradtak. Én bíztam, hogy visszakerülhetek Csornára tanítani. Ez csak 48 januárjában történt, miután egy 9 tagú igazoló bizottság megidézett itt Sopronban és kikérdezett. Kérdezték, kit hoztam tanúként?- Senkit. – Visszavonultak tanácskozásra. Mikor megjelentek, kihirdette a vezető: „A személye iránti bizalom alapján igazoltnak jelentjük ki.” Csornára visszakerültem. Az eziránti kérésemet a minisztériumba kellett küldeni. Késett a válasz. Pár hónapig a Schneeberger Adolf húsárugyár főüzletében kiszolgáló voltam és alkalmanként pénztáros. Ott látott meg Imre József volt tanfelügyelője édesapámnak és kérdezte: „Mit gondol, olyan jól állunk, hogy tanári diplomával a hentesüzletben dolgozhat?” Mondtam, hogy a kérvényt beadtam a visszahelyezésre. –Napok alatt fölment Budapestre – mint utólag kiderült- és szerényen csak ennyit mondott: „ A nagy csomag kérvény aljáról felülre tettem a magáét.” Nem hagyott még hálálkodni sem.

A Csornai Állami Gimnázium 1949/50, balról jobbra: Tanárok: 1.Nitschinger Márta,2.Király Iván,5.Szabóné Blank Magda,7.Hubert István

Óraadóként a Csornai Állami Gimnázium 1949.június

A csornai Állami Általános leányiskola 5.a. 1957/58

Nem volt könnyű újra beállítani régi munkahelyemre. A 48-as év őszén, az államosítás után a leányiskolába kerültem. Ide 1963-tól fiuk is jártak, és később az iskola II. Rákóczi Ferenc nevét vette fel. Ott voltam nyugdíjba menetelemig. (74 június)- Aztán visszahívtak 75-ben és még nyolc évig „járhattam iskolába”. Hat évig matematikát tanítani (nem volt elég szakos) – és két évig napköziben dolgozni. Bár ezzel a két évvel kezdhettem volna a pályát. Sok-sok tapasztalattal gazdagabban és biztosan eredményesebben tehettem volna a dolgomat. A tanításban sok örömem telt mindvégig. Őseim is tanítók voltak- én a negyedik nemzedék vagyok. –Gyermekeim így az ötödik pedagógus nemzedék.

Tanártársakkal 1962

Tanítványaival és kollégáival 1963

1967

48 után is mindvégig érezhettem, hogy megbecsülnek és szeretnek. Emellett akadtak nehéz esetek is. Pl. nem írtam alá a Mindszenty József elleni ívet. Somogyi Edit volt a sok nevelő között a másik, aki ezt tette. Imrecze Zoltánné volt akkor az igazgatónk. Napokig nem küldte el az ívet. Várt. Végre órára jött be hozzám, megállt a tanári asztalnál, háttal a gyerekeknek, és szinte könyörgött: Márta! Írd alá! Gondolj az édesanyádra. Mi lesz veletek? Csendben csak azt mondtam: „Küldd el, nem tudom aláírni. Majd ingyen éhen fogunk halni.” Edit sem írta alá. Imreczéné egyszer hozzánk csatlakozott. Este sötétben mentünk haza Edittel egy hosszúra nyúlt gyűlésről. A csornai Plébánia sarkán váltunk el. Emlékezetes szavakkal köszönt el: „Ha minden keresztyén olyan lenne, mint Ti – talán én is az lennék.” Végig, ottléte alatt, szinte túlbecsült. Sok dologban hallgatott rám. Igazán csak szeretettel tudok ráemlékezni. Nagyobb veszélye annak, hogy a munkakönyvem visszaadják – volt 1968-ban, amikor Csorna „szocialista község” lett. Az oktatási osztály vezetője üzent délelőtt, hogy a két (kb. 5 éve már koedukált) ált. iskola összes nevelője délután gyűlésre jelenjen meg. Témát nem jelölt meg. – Mindjárt azzal kezdte, hogy az átalakulást az értelmiségnek is követnie kell – és ezt fejezzük ki azzal, hogy a kezében tartott ívet aláírjuk. Felolvasta róla a következő mondatot. „Kötelezem magam arra, hogy nem veszek részt többet templomi szertartáson.” Pontosan nem emlékezem arra, hogy nem istentiszteletet mondott-e? Hozzáfűzte: aki nem írja alá, azt ki kell rekeszteni, ha kell, sütőlapátra kell tenni –és az holnap hozzon olyan értelmű nyilatkozatot. A Mindszenty-ügynél még csak édesanyám volt bizonytalanságban, de 68-ban már két gyermekünk volt, 14-16 évesek voltak. Rettenetes és felejthetetlen számomra, ahogy a jelenlevők egymásnak adták, aláírták az ívet. A hosszú asztal velem szemben levő oldalán indult és ment hosszan. Egy személy velem szemben nem írta alá. Apáca volt, helybeli születésű. A másik én voltam, aki továbbadtam. Sajnos, nem bírtam ki sírás nélkül, és amikor tovább adtam, kimentem. Ott aztán igen elszégyelltem magam. Eszembe jutott a bibliai sor: „…erős volt, mint aki látja a láthatatlant”. Ábrahámra vonatkozott. Gyorsan összeszedve magam, visszamentem, leültem. Senki nem szólt hozzám. Az utána jövő napon- egy keserves éjszaka után vittem a papírt, amit kérésemre férjem gépelt le:” Nem tudom alávetni magam annak, hogy ne vegyek részt többé istentiszteleten.” Bevittem az igazgatónőhöz. Jóval fiatalabb nálam, katonafeleség volt, gyermektelen. Azzal adtam át: „én értem a magyar beszédet, engem nem kell sütőlapáton kitenni. Mondd meg, bemenjek-e az órára, vagy menjek haza?” Kicsit szemlélte az írást és ezt mondta: „Menj be tanítani. Majd a magadfajtákról az egyházügyi hivatal és az állam intézkedik.” Máig intézkednek. Maradtam a helyemen. És rövid idő után- az oktatási osztály vezetője lekerült valami miatt a helyéről, iskolánkhoz lett beosztva- és a tanáriban mellettem foglalt helyet. Én semmi haragot nem éreztem iránta. Régebben mindkét leányát tanítottam, szerettem. –Egyszer azt mondta: szeretne eljönni hozzánk, beszélgetni. Mondtam, jöjjön, szívesen várjuk –de ez a látogatás elmaradt. Jóval előbbről jut eszembe még egy említésre méltó eset. Akkor nem voltam még lelkészfeleség, csak „nyugatos”. Nyugatosnak azért számítottam, mert 45 és 47 között Ausztriában menekült táborban éltem, és kint élő rokonaim voltak: apám és testvéreim. Imreczéné férje, Zoltán, tartott Biblia-cáfoló előadássorozatot. Nem emlékszem, mi volt már az emlékezetes előadáson, mikor a szomszédaimat kértem, hogy ha szólásra emelkednék, rángassanak erélyesen vissza. Előadása végén szokásszerinti kérdését tette föl: „Kinek van valami mondanivalója?”- Nagy csend, hosszan. Erre ő: „Szóval akkor megegyezünk abban, hogy az az Isten, akit eddig így- vagy úgy tiszeltünk – nincs?- úgy-e Márti?” –Hát erre a személyes kérdésre csak felelnem kellett. Nem is rángattak a mellettem ülők. Le voltak döbbenve. Fölálltam, és szó szerint csak ennyit mondtam: „Én nem. De én a magam meggyőződését soha nem akartam senkire ráerőltetni.” Nem szólt rá semmit. Az 1968-ban történtek után jó ideig érezhetően elhúzódtak tőlem a kollégák – de én magam sem törekedtem közéjük. A tízperceket is a gyerekek között töltöttem. Egyszer bejött hozzám az egyik tanítónő, amikor az osztályban ültem- ott tízóraiztak a gyerekek. Megállt velem szemben, és azt mondta „Márti, én úgy irigyellek!” Hogyhogy? – „Nekem nincs egy nyugodt éjszakám.”  Még egy emlékezetes eset: amikor fiunkat beírattuk hittanra. Akkor az osztályvezető elődje jött és mondta kerek-perec: visszaadják azok munkakönyvét, akik ezt teszik. Nem voltam egyedül, öten voltunk.  Másnap behívott az igazgatónő, a katonáné, mondja: a párt (ő persze nagybetűvel gondolta) megérti, hogy a pap beíratja gyermekét. A többiek szegények, visszavonták.  Befejezésül: mikor betöltöttem az 55. évet, önként mentem nyugdíjba, ezt természetesnek is éreztem. 1974-ben volt ez. És 74-75-ös tanévben még megkértek egyik fiatal kolléganő helyettesítésére pár hónapig. 75-76-os tanév elején pedig eljött a másik iskola igazgatója a helyettesével, a lelkészlakásba – és nagyon kértek, vállaljak el heti 19 órában matematika tanítást. Szívesen mentem. Gyermekeim közül leányom már tanított, a fiunk még a főiskolán volt. Nem rövidültek, és anyagilag is sokat jelentett. Még hét teljes évet „jártam- járhattam” iskolába. Egyik legszebb emlékem a hosszú, 40-nél több esztendőről: Egy kis hetedikes lány, H. Mária igen gyenge tanuló volt. Többedmagával sokat korrepetáltam, és sikerült végre jó dolgozatot írnia. Óra végén csendesen, szó nélkül odajött az asztalhoz, rám nézett – és letett a markából hét szem mandulát. De ma már nem mernék visszamenni tanítani, s nem a korom miatt. Sokkal nehezebb helyzetben vannak a mai pedagógusok, nehezebb a mai gyerekekkel. Hogy miért?  Sok káros hatás éri manapság őket. Ott van például a média, amely sokat tehetne a negatív hatások kiküszöböléséért, hogy a gyerekek mások legyenek…

Teljes élet a teljesség bemutatásának lehetősége nélkül

Nitschinger Márta 1951. aug. 5-én ment férjhez Hubert István evangélikus lelkészhez. Közös életüket a csornai evangélikus templom melletti egyszoba-konyhás, komfort nélküli kisházban kezdték. Első gyermekük, Sarolta Márta (1952) még ide született. Az egyházközség nagy áldozatok árán nagyobb lelkészlakást vett, a szomszédos ház felét. Ott laktak már, amikor 1953-ban Pál István is megszületett.

Férjével és gyermekeivel 1957-ben.	Gyermekei 1958-ban.

Nagy boldogság volt a két egészséges gyermek. Harmonikus békességben, szeretetben éltek. Az 1950-es évek, az 1960-as évek eleje, egyházellenes politikája lelkileg is, anyagilag is megnehezítette életüket, de hittel, lelkierővel viselték a próbatételeket. Volt tanártársak, tanítványok visszaemlékezései tanúsítják, hogy Márta néni milyen lelkiismeretes, naprakész, mindenkire személy szerint odafigyelő pedagógus volt. Mindezt sikerült úgy megvalósítania, hogy sok egyéb területen is tevékenykedett. Mint lelkészfeleség is mintaszerűen tette dolgát, igazi hűséges társ volt. „Szívén viselte gyülekezetei, egész egyháza sorsát. Aggodalommal töltötte el, ha megosztottságot, széthúzást látott. Mindig a szeretettel párosuló, az emberi méltóságot megőrző megoldás híve volt.” -Szűcs Vilma. Azokban az években is, amikor ezt felettesei rossz néven vették, minden vasárnap részt vett az istentiszteleteken. Nem azért, mert ez lelkészfeleségként elvárható vagy természetes volt, hanem mert ki sem bírta volna nélküle. Az 1950-es évek közepétől kántorként szolgált 1983-ig. Tagja volt a gyülekezeti énekkarnak, karácsonykor az iskolások verses-zenés műsorokat adtak elő, azokat ő tanította be. A templomtakarítás is legtöbbször az ő feladata volt. A nagy kertben úgy ültetett virágot, hogy azok folyamatosan nyílva díszíthették az oltárt.

A csornai kertben 1975-ben	A csornai evangélikus templom

A kerti munkára gyakran csak az esti órákban jutott ideje, ilyenkor a közeli vasúti lámpák adta fényben dolgozott. Gyermekei soha nem voltak napközisek, menzások. Naponta főzött, gyakran sütött a családnak. A családi vendégkönyv a bizonyíték rá, milyen sokan vendégeskedtek náluk. Több alkalommal volt püspöklátogatás, amikor a templomi szertartás után a lelkészcsalád látta vendégül a Budapestről, Sopronból érkezett egyházi vezetőket, és velük a helyi presbitériumot is. A főzést, mosogatást Márta néni végezte. Gyakori vendégek voltak a rokonokon kívül rábaközi lelkészek és családtagjaik, régi ismerősök, diáktársak, tanítványok. Előfordult, hogy teljesen ismeretlen embereket látott vendégül a család (akár éjszakára is), ha valaki lekéste a vonatos csatlakozást. Utólag belegondolva,- akkor még szabad szombatok nélkül- folyamatos, pihenés nélküli szolgálat volt az élete. Hétfőtől szombatig az iskola, vasárnap a templom. Panaszkodás és zúgolódás nélkül, derűsen tett mindent.  Elmondható, hogy „ örült az örülőkkel, sírt a sírókkal.” Ha csak tehette, részt vett keresztelőkön, esküvőkön, temetéseken- nem csak kántorként, hanem más felekezetek szertartásain is. Látogatta, segítette a betegeket, gyászolókat, tanácsokat adott élőszóban és levélben. Sok hálás, köszönő sor tanúsítja ezt. Tanítványait sem csak kötelességből látogatta: tudni akarta, ki honnan jött, hogyan lehetne legtöbbet tenni érte. Az idő múlásával egyre több segítségre szorultak idősödő rokonai Pozsonyban, Sopronban. Rendszeresen látogatta és segítette őket is. Férjével nagy tiszteletben tartották egymás hivatását., kölcsönösen segítették egymás munkáját. Szeretetteljes családi hátteret biztosítottak gyermekeiknek, akik szintén a pedagógus pályát választották. Szegeden mindketten ugyanarra a főiskolára jártak, mint édesanyjuk, sőt, fia szintén matematika-fizika szakos tanár lett.

Újra Sopronban.

Férjével 1985-ben

Mivel mindkét gyermekük családjaikkal Sopronban telepedett le, Hubert István nyugdíjba menetele után, 1983-ban a szülők is közelükbe, Sopronbánfalvára költöztek. Nem volt könnyű megválniuk Csornától, de sok örömet jelentett számukra az egymás után születő unokák: Orsolya, Dávid, Ágnes, Ákos, Zsófia, Katalin közelében lenni, fejlődésüket látni, és nekik segíteni is.

Az unokák

Könnyítette a soproni életbe illeszkedést a sok régi emlék és ismerős is, hiszen Márta néni régebben itt lakott, itt járt gimnáziumba, férje itt végezte el az evangélikus teológiát. Még ezek az évek is hoztak szolgálati lehetőséget nekik. 1987-88-ban férje egyik fiatal lelkésztársa azzal a feltétellel kapott külföldi ösztöndíjat, ha gondoskodik helyettesről. Az idős lelkész-kántor házaspár hónapokon át minden vasárnap kora reggel útra kelt Sopronbánfalváról, hogy többszöri átszállással eljussanak a rábaközi falvakba (Kisbabót, Bodonhely, Mérges) istentiszteleteket tartani. 1988-ban férje váratlan halála az egész családot nagyon megrendítette. Márta néni nagy lelkierővel folytatta életét. Tíz évig a sopronbánfalvi gyülekezet kántora volt magyar és német nyelvű istentiszteleteken. Sokat segített unkáinak a tanulásban, főleg matematika, fizika, latin, német tárgyakból, és rendszeresen végezte továbbra is a diakóniai munkát: beteglátogatás, segítségnyújtás. Nem hiányzott a városban rendezett történelmi megemlékezésekről, ismeretterjesztő előadásokról, hangversenyekről, kiállításokról. Aktív levelezést folytatott: a régi kollégáktól, tanítványoktól, a csornai gyülekezeti tagoktól kapott levelek soha nem maradtak válasz nélkül.

Szegeden 1991-ben, az arany diploma átadási ünnepélyén

Osztálytalálkozó 1999-ben

1998-ban Óbecsén

Gyémánt diplomája átvételekor Csornán Papp József Polgármesterrel 2001-ben.

1991. szeptemberében kapta meg aranydiplomáját Szegeden. Ha csak tehette, részt vett Csornán a régi tanítványok által szervezett osztálytalálkozókon. Őszintén érdekelte a sorsok alakulása. 1998-ban meghívták első tanítványai Óbecsére, az 55 éves találkozójukra. Volt csornai tanártársa, nagy tisztelője, Dreisziger Miklós felajánlotta, hogy autójával elviszi. Márta néni 79 évesen, a nagy távolság ellenére vállalta az utat. Felejthetetlen élményként élte meg azt a találkozást. 2001. júniusában Csornán vehette át a gyémántdiplomát egy nagyon szép ünnepség keretében. Pedagógusi pályája nem csak gyermekei és sok tanítványa számára lett követendő példa: unokái közül Ágnes német-ének szakos tanár, Dávid, Zsófia, Katalin szociálpedagógus lett.  A tartalmas életet egy súlyos közlekedési baleset törte meg 2001. okt. 29-én. Márta néni vétlen áldozatként, súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol még nyolc hétig, dec. 25-ig szenvedett. Sok látogatója volt. Egyik utolsó mondata így hangzott: „Érzem a szeretet áradását felém.” Pál apostol a Szeretet himnuszában így ír:… a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét. Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik.” Márta néni kopjafáján Sopronban, a balfi úti evangélikus temetőben ez az ige olvasható:  „A szeretet soha el nem múlik.”

Szakmai munkásságának bemutatása

Oktató-nevelő munkáját mindig igényesen, szereteten- humánumon alapuló, következetes és szükséges (elsősorban szakmai) szigorral végezte. Óráira mindig lelkiismeretesen felkészült. Fontos volt számára a diákok egyénisége, személyisége. Ismerte és szerette őket. Családi hátterüket is figyelve értékelte teljesítményüket. Minden apró eredményt, iparkodást dicsért, bátorított. Sokat tett azért, hogy a jó képességű, de nem kellő szorgalmú tanulókat az általuk elérhető legjobb teljesítményre serkentse, hogy kihozzon belőlük, ill. ők maguk hozzanak ki magukból mindent, amit lehetséges, amire képesek. Például: egy volt tanítványától érdeklődött valaki középiskolai eredményeiről. „ A matematikával nincs gondod?” Mire a volt tanítvány határozottan válaszolt:” Hogyan lenne gondom, mikor az általános iskolában nekem a matematikát a Márta néni tanította?” Mindig szívügye volt, ezért kiemelt figyelmet szentelt a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű diákok támogatására. Sokan köszönhetik neki, hogy olyan iskolába kerültek, olyan hivatást választottak, amire hivatottak voltak. És ők ma is vallják: Márta néni nélkül ez nem lett volna így. Figyelmes, tapintatos, soha nem bántó „ösztökélése” nélkül sokan elkallódtak volna. Tanártársai, tanítványai és a szülők nagy része felismerte kiemelkedő pedagógiai tulajdonságait, eredményes módszereit, hiteles egyéniségét. Látták, hogy rendkívüli tartással élte életét azokban az igen nehéz, erkölcsi gerincet roppantó, lelket nyomorító évtizedekben. Sokak számára a város erkölcsi gerince, lelkiismeretes, követendő példája lett. Hubert Pál emlékezése Édesanyja, és egyben volt tanára oktató-nevelő munkájáról

Minősítések

Szakmai munkája lelkiismeretes.  Óráira pontosan felkészül. A tanulókat aktivizálja. A kísérletek bemutatására nagy gondot fordít.  Minden alkalmat felhasznál arra, hogy a tanulók tudását gyarapítsa. Jó eredményt ért el a számtantanításban. A szülőkhöz és a tanulókhoz a viszonya jó. A tanulók bizalommal fordulnak hozzá, egyéni ügyeikben is. Kartársaihoz udvarias. Nevelőtársainak a munkákban szívesen segít. Csorna, 1957.június 27-én. Kovács Jánosné igazgató.

Mint osztályfőnök, munkáját kellő körültekintéssel és szorgalommal végezte. Fáradságot nem kímélve foglalkozott osztályának tanulóival, úgy tanulmányi, mint nevelési tekintetben. Családlátogatásait folyamatosan végezte, ha a szükség úgy kívánta, több alkalommal is beiktatta. Szülőkkel is mindig az őszinteség és igazságosság jegyében tárgyalt. Bátran felvetette problémáit, és szívesen fogadta a szülők véleményét is. Osztályfőnöki óráin és a szülői értekezleteken kellően előkészítette a továbbtanulást. Szakmailag kiválóan képzett. Tanítványainak tárgyi tudása alapos és elmélyült. Óráira, óráról órára készül, vázlatai kidolgozottak, jól felépítettek és tartalmasak. Óravezetése átgondolt, módszerekben gazdag. Sokat fáradozik a gyengébb tanulmányi eredményt elért tanulókkal. Óráin minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a tanulók az iskolában sajátítsák el az előírt tananyagot. A házi feladatokat közös megbeszélés előzi meg. Nevelőtestületünknek csendes, szerény, de véleményt alkotó tagja. Mindenkivel szemben önzetlenül segítőkész. Tanácsait mindenkor gyümölcsöztetni lehet. Világnézete a vallás tekintetében idealista. Az iskolavezetés által rábízott feladatokat maradéktalanul teljesíti. Tantestületi értekezleteken bátrabban kell megnyilvánulnia, mert észrevételei helytállóak. Adminisztrációs munkája naprakész és pontos. A tantestületen belül rendezett baráti összejöveteleken minden alkalommal szívesen részt vesz, és ott jól érzi magát. Csorna,1963.nov 23-án  Nyakó Imréné igazgató

Minősítés kiegészítése

Családlátogatások előtt kikéri nevelőtársai véleményét, azokat kiegészíti saját észrevételeivel, és őszintén, előremutatóan közli az érdekeltekkel. Szakmailag kiválóan képzett nevelő. Felkészülésében következetes.  Tanítványaival szemben türelmes. Kérdései lényegre törőek, logikus gondolkodásra készteti tanítványait. Időt nem kímélve rendszeresen foglalkozik a hátrányos helyzetű tanulókkal. Tanításának eredményességét igazolja a 3évvel ezelőtt megtartott OPI felmérés is. Országos szinten a 6. helyezést érte el a VI. osztályos fizika tanításában. A szakfelügyeleti ellenőrzések is pozitívan nyilatkoznak munkájáról. A továbbtanulás megkönnyítése céljából kapcsolatot tart fenn a helyi középiskola szaknevelőivel. Az új anyag közlésekor állandóan utal azokra a megoldásokra, melyek előkészítenek a középiskolás követelményekre. A középiskolákba felvételt nyert tanulókkal a nyári időszakban több alkalommal foglalkozik. A kezdő nevelőknek sok segítséget ad. Csorna, 1969.január 23.  Nyakó Imréné igazgató

Kapcsolata tanártársaival

„A tanáriban is Ő volt mindnyájunk Márta nénije. csak értékes beszélgetésekbe kapcsolódott be, vagy egy-egy mondattal jó irányba terelte azokat. Nem csak mint kolléga, hanem mint lelki barát sok jó tanáccsal látott el. Sajnáltuk, mikor Sopronba költözött, mert többen is hiányoltuk közvetlen szeretetét.”Király Lászlóné Domonkos Kornélia

„Nagyszerű volt vele dolgozni. Köszönöm a sorsnak, hogy nyugdíjazása után néhány évre megnyertem iskolámnak, a csornai Széchenyi iskolának. Olyan természetesen illeszkedett tantestületünk közösségébe, mintha mindig köztünk tevékenykedett volna. Amikor egy német iskolával leveleztünk, látogattuk egymást, ő volt a tolmácsunk, küldöttségünk legfontosabb tagja. Egy alkalommal megemlítettem, hogy csodálom a Biblia fordítóinak veretes magyar nyelvét, irodalmi értékeit, a műveltségben betöltött szerepét. Másnap egy szép ajándékkal lepett meg: a Károli Gáspár fordította Bibliával, amely könyvtáram legértékesebb darabja.” Hudy Endre

„…végtelenül alapos tudást kaptunk Tőle. De a szakmai részen túl legtöbbet az embersége jelentett nekünk. Hihetetlenül szerény, egyszerű tanár nénink volt! Igen nehéz időkben volt fiatal. Nem panaszkodott, nem volt benne gyűlölet az akkori rendszer hibái, bűnei miatt. Volt ereje és hangulata röplabdázni (a premontreiektől államosított természeti környezetben. ), csapatot szervezni, népitáncot tanítani. Sokra értékelte a művészeteket is. A vizsgákra, a javításra mindig szakított időt.” Gasztonyi Györgyné, tanítvány, későbbi kolléga

„… a szinte lehetetlent is megvalósította, tanítványai többségével megszerettette a matematikát. Megcsodálhattam Márta gyönyörű írásbeli munkáját. Ez idő tájt már ismertem Csehov szép gondolatát: Az ember legyen mindenben szép. Arcban, ruhában, lélekben, gondolatban. Márta ilyen volt. Örült a lelkem, mikor tanári pályám kezdetén megerősödött bennem, hogy életem legfontosabb szakaszában tanártársam lehet a példaképem.” Karakai Anna, gimnáziumi tanárnő

„Belőle mindig derű, nyugalom, belső békesség áradt. Számomra az jelentette a legtöbbet, hogy olyan bizalmat keltett bennem, hogy bátran elmondhattam neki minden örömömet, gondomat. Még azt is, amit rajta kívül senkinek, még a szüleimnek sem lettem volna képes elmondani. Mindig figyelmesen meghallgatott, és bölcs tanácsokat adott.” Stift Kálmánné Varga Mária, tanítónő

Kezdő, fiatal tanártársait szeretettel fogadta, és mindenben segítette. Balikó Rózsa, tanárnő

„Szerény volt, az ünneplés szinte fájt neki. Nekünk, öreg pedagógusoknak örök példaképünk maradt.”Dreisziger Miklós, tanár

Barátok, ismerősök emlékei

„Hubert Istvánnéról, Mártáról, mint igaz, jó barátról emlékezem meg. Amikor az emberek között nagy volt a bizalmatlanság és a félelem, akkor nagy ajándék volt az az őszinte, fenntartás nélküli szeretet és bizalom, amit Tőle és családjától kaptunk. Nagyon nehéz időben – édesanyám halálakor- Márta tudott olyan vigaszt nyújtani, ami visszaadta lelki békességemet. Amikor Isten nevének említésekor körül kellett nézni, hogy nem hallják-e illetéktelen fülek, ő akkor is hűséggel végezte férje mellett az egyházi szolgálatokat: kántorizálást, gondban- bajban levők vigasztalását. –Amikor bárkitől, de főleg pedagógusoktól nagyon rossz néven vett a hatalom minden egyházi kapcsolatot, őt akkor is tisztelték szakmai tudásáért, lelkiismeretes nevelői munkájáért.” Nagy Kálmánné

„Tudása, pedagógiai módszerei minden vélemény szerint csak a legjobbakról szóltak.”Kiss Anna és Károly

„Tele volt a szíve szeretettel, és csak adott, mindig csak adott.” Varga Balázs

„Emberi és pedagógusi példaképemnek tartom.” Szabó Péter

Tanítványok visszaemlékezései, levelei

Bejegyzés a családi emlékkönyvben: „Tisztelendő bácsinak és a legdrágább Márta néninek, aki mellékesen az osztályfőnököm is volt. Ezer kilómétereket utaztam Izraelből, hogy viszontlássam őket, mert kedvesek voltak a szívemnek, és azok is maradnak 100 év után is, mert sokat kaptam lelkileg tőlük.” Sylvia

Részlet Pintér Erzsébet 1995-ben írott leveléből: „Kedves Márta Néni! Ezt a levelet azért írom, mert szeretném elmondani, hogy az életem során milyen sok volt számomra az, amit Márta nénitől kaptam. Amikor osztályfőnöki órán mesélt nekünk arról, hogy kollégista korában milyen honvágya volt, és hogy amikor csak tehette kiment az állomásra, hogy megnézhesse azt a vonatot, amelyik a szünetben hazaviszi. Én is messze kerültem az otthontól, és voltak olyan perceim, óráim, amikor az tartotta bennem a lelket, hogy van egy vonat, ami majd hazavisz anyukához. Szeretném még elmondani azt is, hogy valamikor, a legelején, az emlékkönyvembe ezeket a sorokat írta be Márta néni: „Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi, hogy elborítsa egy ütés nyomát, hogy feledtessen egyetlen göröngyöt, nincs a világon annyi simaság. Legjobban azok a sebek fájnak, amelyeket mi okozunk másoknak, amelyekkel mi bántunk meg másokat. Hogy elkerüld az önvád mardosását ügyelj arra, hogy minden cselekedeted a szeretet jegyében menjék végbe.” Köszönöm, őszintén köszönöm ezeket a sorokat. Úgy alakult a sorsom, hogy nagyon sokszor a cselekedeteim rugója ezekből a sorokból táplálkozott. Tulajdonképpen ez a levél valami köszönetféle lenne Márta néninek ezért a pár sorért…”

„Tőle olyan tudást, erkölcsi és viselkedési mintát kaptunk, ami megalapozta későbbi gimnáziumi, sőt felsőfokú tanulmányaink sikerét is. Olyan útravalót, amely felnőtt életünkben, gyermekeink nevelésében is eligazított bennünket. Alapfokon döntő volt a matematika tanítása úgy, hogy értsük, tanuljuk, képesek legyünk logikus gondolkozásra, feladatok megoldására és ne reszkessünk a számtan óráktól. Márta nénitől mindezt megkaptuk. Mikor először találkoztunk vele a tanteremben, szigorúnak, túl komolynak véltük, és előre féltünk az óráitól. Félelmünk szerencsére igen gyorsan elszállt. Márta néni komoly volt, de nem szigorú. Igazi szakértelemmel, elhivatottsággal és felelőséggel végezte a munkáját,  és ha akartuk, ha nem, megfelelő, vagy akár magasabb szinten elsajátítottuk a matematikai összefüggéseket és az alapvető feladatok megoldási módját. Az óráin rend és fegyelem volt, de nem félelem, vagyis olyan légkör, amely a legfontosabb mind a tanári, mind a tanulói eredményes munkához. A közös pedagógusi és tanulói sikernek sok feltétele van. nem mindegy a gyermek szempontjából a tanár megjelenése, viselkedése. Márta néni egyszerűen öltözködött, haját kontyba tűzte, bizalomkeltő, barátságos, jóságos és megértő ember volt. Amit mint volt diákja nagyon sokra becsülök, hogy minden gyerekre külön-külön figyelt, ezáltal úgy éreztük, hogy fontosak vagyunk számára, és óráról-órára ha néha nehezen is, de megtanultuk a leckét. Testvéreim és én köszönettel tartozunk Márta néninek. Látogatásai során megismerte családi helyzetünket. Tizen voltunk testvérek. Félárván nőttünk fel, mert apánk fiatalon meghalt (ekkor a legidősebb testvérem 13, legkisebb 1 éves volt). Mindegyikünk jó tanuló, tanáraink szerint tehetséges gyerekek voltunk, ezért figyeltek ránk. Bíztatták édesanyánkat, hogy ha nehéz is lesz egy ideig, taníttasson bennünket a jövőnk érdekében. Márta néni a továbbtanulásunkhoz konkrét javaslatokat adott. Kata húgomnak osztályfőnöke is volt Márta néni. Mikor unokatestvérével együtt felvételizett a győri Textilipari Szakközépiskolába matematikából, megkérdezte a felvételiztető tanár: „Látom Csornaiak. Márta néni tanítványai voltak?-kérdezte. Igen-mondták. Akkor fel vannak véve.” Márta néni tanítási módszerének híre volt megyeszerte. Munkám során példaképemnek tekintettem és megpróbáltam olyan eredményesen dolgozni és hasonló jó tanárnak lenni, mint Ő volt.” Bognárné Dr. Cser Ágnes

„Nagy tudású tanárnő volt. Szigorú, de nagyon igazságos, az óráin mindenki nagyon figyelt, mert szívtuk magunkba az Ő tanítását. Én még a gimnáziumi éveim során is sokat merítettem abból, amit a Márta nénitől tanultam, és a középiskolában is kamatoztattam. Szerénységével, nagyra értékelt tudásával kiérdemelné a „Tanárok gyöngyszeme” kitűntetést. Tanítványai tiszteltük és felnéztünk rá, valamint tartást tanultunk Tőle, abban az időben, 1956-57-58-ban.” Gulyás Csilla

„Nem kereste a népszerűséget a diákok között, nem is kényeztette a tanítványait. Sőt: szigorú volt, következetes és igazságos is. Felkészültségéről, tanári munkájának színvonaláról talán elegendő annyit megemlíteni, hogy bár nekem nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé a matematika és a fizika, de a középiskolában, illetve az egyetemen is sokszor lendített át a nehézségeken, amit annak idején tőle tanultam. Mert ő úgy tanította meg.” Dr. Turi György

„Sok jó tanítóm, tanárom volt. De közülük Ő vált példaképemmé. Nem csak a tanárt, osztályfőnököt csodáltam benne, de emberi kapcsolatait is. Ő számomra a nagybetűs EMBER. Csak ilyen szabvány betűkkel írva, bár szebbeket érdemelne, de nemes egyszerűségéhez, nagyszerűségéhez ez jobban illik. Hitte, hogy szeretettel és nagy odaadással végzett munkájával mindegyik tanítványa megtanítható. Számára mindnyájan egyformán kedvesek, figyelemre méltók voltunk. Csendes szavai határozottan szóltak. Igazságosan szigorú volt. Márta néninek már a megjelenése is tekintélyt parancsolt. Óráin fegyelmezettek voltunk és nagyon figyeltünk arra, amit mondott és tett. Azok után, amit nekünk nyújtott, teljes joggal várta el tőlünk, hogy tanuljunk és tudjunk. Nem is kellett magántanárhoz járnunk. Többször elmondta, milyen módszerrel készüljünk fel önállóan és eredményesen a következő órára, amelyet később tanítványaimnak én is továbbadtam: elsőként önállóan oldjuk meg az órai feladatokat újra, majd ezután készítsük csak el a számtan házi feladatot. Márta néni megbízott bennünk. Az utolsó óra után-engedélyével- többször ott maradtunk a tantermünkben. Nem zajongtunk. Gyakoroltuk a számtan feladatokat, még a táblán is szerkesztettünk. Így segítettünk egymásnak felkészülni a következő napra. Közben megtapasztaltuk az érzést, milyen jó segíteni, közösen örülni az elért eredményeknek. Így lettünk egyre összetartóbb osztály. Munkája eredményességét statisztikai adatokkal is alá lehetne támasztani. A lányosztályból továbbtanulók zöme olyan műszaki-, tanári pályát választott, ahová a sikeres matematika, fizika felvételi biztosította a továbbtanulás lehetőségét. A tanárnak készülő volt tanítványai között jelentős arányt képviselnek a matematika-fizika szakosok. Személye a pedagógus pályaválasztásokat is nagyban motiválta. Ő örökre a mintakép maradt. Egész életem során, sejtem nem egyedül voltam ezzel így: szerettem volna hozzá hasonlóvá válni. De úgy gondolom, utolérhetetlen volt. Hálásak vagyunk az önzetlen szeretetért, a hatalmas tudásért, amit egy életre kaptunk! Már akkor kezdtünk hasonlítani a mintát adó osztályfőnökünkre, haját sima kontyba tűzve hordta, a mi hajunk is rövid, egyszerűen nyírt, vagy copfba font volt. Iskolaköpenyt hordtunk, Márta néni is. Nem okozott problémát, hogy abban kell járnunk. Elmaradtak az öltözködés, frizurák miatti rivalizálások. Kicsit egyformák voltunk. A tudással kitűnni viszont nem volt szégyen.” Tóthné Takács Gyöngyi

„Sikerült megérteni a fizika rejtelmeit olyan szinten, hogy a ragyogó alapok birtokában a középiskolai tanulmányaimban is jól vettem az akadályokat. Ma is hálás vagyok neki mindezért!” Varga Mária Magdolna, Naisz Sándorné

„Szigorú, de igazságos tanár volt. Nem azt nézte, hogy ki kinek a gyereke, hanem azt, hogy mit tud. Én sokat köszönhetek neki, mert ha ő nincs, vagy nem ilyen lelkiismeretes, valószínű, hogy elfelejthettem volna a szakmunkásképzőt. Szegény, sokgyermekes családból származom. Szüleim nem akarták, hogy továbbtanuljak. Márta néni többszöri rábeszélésére volt szükség, hogy engedjenek szakiskolába menni. Az iskolát is úgy voltam képes befejezni, hogy nap nap után élelmet hozott nekem, mert addig többször is rosszul voltam éhségemben, és hazaküldtek az iskolából. Ő bíztatott, hogy tanuljak a nehéz körülmények ellenére.  Mindig tartotta bennem a lelket, hogy legyen erőm folytatni. Velem együtt örült, mikor sikerült a kertészeti szakiskolába felvételt nyernem. Ma is hálás vagyok Márta néninek, hogy bízott bennem és segített, hogy tanulni tudjak, mert én is úgy végeztem volna, mint a testvéreim zöme, hogy még a 8 osztályom sem lett volna meg. A kertészeti szakmunkás iskolát 1965-ben 4-es, jó eredménnyel fejeztem be. Ő ízig-vérig igazi Tanító volt. Örülök, hogy a tanítványa lehettem.” Cser Jánosné Bokor Ágnes

„ Kellett egyszer egy fogalmazást írni arról, ki a példaképünk. Anyámra és a nagynénémre gondoltam. Végül Márta néni mellett döntöttem. Róla írtam. Ő nem simogatta meg a fejem, mint anyám, nem viccelődött velem, mint a nagynéném. Komoly volt. Erős vár. Amit tiszteltem benne, hogy nem tett különbséget tanuló és tanuló között. Tanult vagy nem tanult, tudott vagy nem tudott a diák, megértett mindent. Ember volt. Volt egy olyan elképzelésem, hogy matek szakos tanár leszek. Nem lettem. A gimnazista osztályfőnököm azt mondta nekem és anyámnak, hogy ismeretségei révén biztos, hogy felvesznek az egyetemre. Azt feleltem, nem. Nem karok úgy bekerülni sehová, hogy kivételezett vagyok. Most arra gondolok, ha Márta néni lett volna a gimnazista osztályfőnököm, ő ismert annyira, hogy a kivételezés nálam nem egy kecsegtető megoldás. Akkor talán én is tanár, matek tanár lettem volna, lettem volna…”Somogyi Katalin

„Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy az 1960-as években tanítványai lehettünk. Matematikát, fizikát tanított nekünk. Megtanultuk tőle a rendszeres, precíz tanulást, minden órára elvégezni a feladatokat. Megértettük, hogy ez a magas szintű tudás záloga. Szigorúsága mögött érző anyai szív dobogott. Népitánc szakkört is vezetett, felejthetetlen a párnás tánc, amivel többször is felléptünk. Felnőttként is szívesen fordultunk hozzá, mindig jó tanácsokkal látott el.” dr. Németh Ildikó és Andrea

„Én egy elég magas lány lévén, a leghátsó padban ültem, és ez ok volt arra, hogy néha elkalandozott az órán a figyelmem. Márta néni észrevette, féltett, és így szólt: Szabó Margit a mai naptól minden algebra órán ide költözik elém az első padba, így kénytelen lesz figyelni. Nekem ez akkor igen nem tetszett. De a javamat szolgálta, mert év végén algebrából is ötöst kaptam. Utólag aztán már hálás voltam neki, nem győztem megköszönni.” Horváth Lászlóné, Szabó Margit

„Mindig tisztelettel és szeretettel gondolok rá. Kedves bátorító mosolyára, egyenes tartására, nyugalmat, biztonságot sugárzó egyéniségére. Mindig inkább humán érdeklődésű voltam, de az ő kiváló szakmai munkájának köszönhetően a matematikát mindig is szerettem, és értettem is. A logikus gondolkodásra nevelés, az önálló feladatmegoldásra törekvés, az önellenőrzés szükségességének megértése, mindez a matematika tantárgy fontosságát jelenti a számomra ma is, függetlenül attól, ki milyen pályára készül. Most amikor nyugdíjas pedagógusként idézem fel egykori tanáromat, akinek később kollégája is lehettem a Széchenyi iskolában, tudom, hogy az ő példája nyomán tanultam meg, mit jelent a tanári hivatás felelőssége, az emberek tisztelete és megbecsülése. Legyen az kolléga, diák, szülő vagy bárki, akivel munkája során kapcsolatba kerülhet az ember.” Molnár Ildikó

„ Az 1960-62-es tanévekben tanított Márta néni. Megjelenésre egyszerű, szelíd, ’szigorúnak látszó’ tanárnő volt. Emlékeimben úgy él, hogy IGAZI, a szó legnemesebb értelmében vett TANÁR volt, aki nem csak fizikára, hanem annak gyakorlati hasznára is tanított bennünket. Azóta is, ha teregetem a vizes ruhát, mindig eszembe jut, hogy azért kell szépen kisimítva a legnagyobb felületén teríteni, hogy a párolgás minél nagyobb felületen, minél gyorsabban megtörténjen. Márta néni a helyi evangélikus lelkész felesége volt, aki soha nem éreztette velem, hogy én, akinek az apja az akkori határőrség katonatisztje volt, és ateista szellemben nevelt bennünket, ne lennék ugyanolyan, mint a többi gyerek. A legszebb, hogy a többi gyerekkel sem éreztette soha, hogy kinek milyen a családi háttere, milyen a vallása. Szerettük a tárgyilagosságát, az igazságosságát, biztosak lehettünk, hogy a jegy, amivel minősített bennünket, pontosan tükrözte a tudást. A hangját nem kellett felemelnie, a személyiségével, a tekintetével tudott bennünket fegyelmezni, irányítani. Mindig szívesen, szeretettel gondolok vissza rá, hiszen megtanultam a fizikát, de ami még fontosabb, hogy olyan értékeket, emlékeket kaptam tőle, ami egész életemben segített eligazodni a világban. A vele töltött évek nélkül szegényebb lennék. Most felnőtt nyugdíjas tanárként úgy gondolom, hogy a róla megjelent emlékek, jelzők ismeretében a jövő pedagógusai is gazdagodhatnak. Tisztelettel, szeretettel emlékezünk.” Némethné Ritter Mária

Az emlékezők sorai jól tükrözik Dosztojevszki gondolatát: „Az igaz ember eltávozik, de fénye megmarad.”

A vele kapcsolatban megjelent újságcikkek:

·        Kisalföld 1999.október 29. péntek: Haszonits József: Fél évszázad után találkoztak

·        Kisalföld 2001.június 9. szombat: Haszonits József: Tanárok dicsérete

·        Kisalföld 2001.június: Bertha Ágnes: Hét szem mandula

·        Evangélikus Naptár 2002: Szabó Gyuláné, Szűcs Vilma: Márta néni

·        Evangélikus Élete 2003. június 15.: Szabó Gyuláné, Szűcs Vilma:Márta néni

·        Soproni Evangélikus Gyülekezeti Lap2003. december 23.:Szabó Gyuláné: Márta néni

Összeállította: Stinnerné Hubert Sarolta

Hubert Katalin

A szöveg rövidített, szerkesztett változata megjelent 2014-ben a Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében sorozat 5. Hűséggel a katedrán című kötetében.